Alexander

Anyám világéletében egy egyszerű lélek volt. Arról már nem is beszélve, hogy az agya, ha birtokában áll egyáltalán, pontosan olyan együgyű működést produkál, mint amilyet mutatott és a mai napig is mutat a külvilág felé. Ő soha nem lesz egy olyan nő, akire majd felnéznek a gyengébbik nembe tartozó társai, ő nem lesz egy végzet asszonya típus, aki egyszerre tud tökéletes háziasszony, odaadó anya, az ágyban fékezhetetlen vadmacska, a munkájában pedig határozott és sikeres üzletasszony lenni, sem pedig egy olyan nő, akire bárki is azt mondaná majd az idő múlásával, hogy: Hát igen, minden sikeres férfi mögött kellett, hogy álljon egy sikeres asszony, és Ő is egy közülük. Nem, Brianna éretlen volt, komolytalan, inteligencia hiányos, esetlen, tájékozatlan, határozatlan, önimádó, naiv, átlátászó, egyben kiszámítható, múlékony és különben még mindig az anyámról beszélünk, csak sajnos a tizennyolc év alatt, amit együtt kellett ezidáig élnem vele, kizárólag ilyen tulajdonságait tudtam leszűrni. Rettentően meggondolatlan volt tőle, és főleg átlátszó, legalábbis számomra, mikor hagyta, hogy apám a huszonnégy karátos, arany karikagyűrűt a bal gyűrűs ujjára húzza, majd rá egy hétre nászútnak titulálva körbe utazza vele a világot, és hagyja felcsináltatni magát. Hol itt az akadály, hogy egy éles eszű nő, mint mondjuk a nagyanyám, vagy az egyik nővére felismerje ezt a szánalomra méltó női taktikát? Akadálya nem volt a felismerésnek, csak az útjába állásnak és megakadályozásnak. Hajthatatlan és makacs egy gazember volt már akkor is az apám. Ha ő valamit egyszer a fejébe vett, nem volt ember a talpán, aki le tudta volna őt beszélni róla. Pontosabban csak olyan nem volt, aki erről lebeszélhette volna. (Zárójelben muszáj megjegyeznem, hogy sajnálatos módon, ekkor még nem voltam a világon, hogy jó erősen fejbe vágjam apámat az egyik plattformos és tizenöt centiméter magas tűsarokkal rendelkező cipőcskémmel, hogy csak ahhoz legyen esze, hogy azt motyogja púppal a fejebúbján: igazad van, kicsim.) Hiszen anyám véleményére igenis adott, mindenről kikérte a tanácsát, teszem hozzá, hogy teljesen feleslegesen, hiszen üres fejű szőkém, mindenre csak egy szavas válaszokat tudott kinyögni, amik tartalomban kizárólag az igenig és a nemig terjedtek el. Hol volt itt az igazság? A realitás? A ráció? Az ésszerűség? Kérem szépen sehol. Itt már csak egy klisére lehetett hivatkozni, ami értelmes magyarázattal szolgál a nagyvilágnak, az pedig nem más, mint hogy apám az erősebbik nemet képviselte. Na már most, ebből egyenesen következik, és akár dupla, vagy tripla nyíllal is jelezhetném, hogy a férfit legelőször a női báj ejti rabul. Közhely vagy nem, ez egy életigazság, amit senki nem tud megcáfolni. Nem lehetséges. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy mennyire fontos is a külső. Gondoljunk csak bele, éppen külföldre utazunk és táskát kell választanunk, amibe belepakolhatjuk ruháinkat, smink felszerelésünket, szépítkezéshez szükséges túlélő! felszereléseinket is, valamint a további pipere kellékeket. A nagymamánk jószívvel felkínál nekünk egy teljesen elkopott, már csak a jóindulattal és szeretettel összetartott bőröndöt, a legnagyobb ellenségünk pedig egy teljesen új, jó állapotban lévő, ráadásul a kedvenc színűnkben, mondjuk rózsaszínben pompázó koffert. Hiába utálnánk az illetőt, és sajnálom, hogy ennyire szélsőséges példával kellett előrukkolnom a szemléltetés végett, de azt választanánk, amiből lehetőség szerint nem szóródnának ki a fehérneműink már becsekkoláskor a repülőtéren. És különben is. Ha a legdivasobb és legkedveltebb ruhatervezőnk kezei közül kikerült ruha költeményt öltöttük volna fel magunkra a reggel folyamán, egyáltalán nem illene hozzá egy minden cérna varrás mentén megerősített vagy szál szakadt utazótáska. Szóval egy szó mint száz, fontos a külső és még fontosabb az, hogy sikerüljön elnyernünk az emberek tetszését azzal, amit mutatunk magunkból. Az ember egy nagyon egyszerű lény, aki szokásai és berögződései alapján cselekszik, akinek egyszer megtanulni gondolatmenetét, és utána egy életen keresztül érteni fogod. Apám pontosaan egy ilyen kiszámítható egyén volt, akinek szeme megakadt a fiatalos idomokon, a friss és üde arcon, a csilingelő nevetésen, a bájos mosolyon, a szépen csengő néven, az ütemesen ringó csípőn és valójában még hosszan sorolhatnám, hogy mi nők, milyen sugárzó könnyedséggel csavarhatunk ujjunk köré egy-egy srácot köszönhetően a ravasz női praktikáknak, melyek akaratlanul is a vérünkbe kerültek fogantatásunk pillanatában. Az első pillanatban csak egyszerűen imponál a látvány, és eszünk ágában sincs arra gondolni, hogy ezt valaki miattunk tette. Aztán mikor kiderül, hogy szerény személyünk volt oka annak, hogy reggel órákat állva a tükör előtt töltött készülődéssel, még jobban meghat minket a gondolat, majd az előttünk álldogáló személy is. Hát apám pontosan ebbe a csapdába volt képes évekkel ezelőtt belezuhanni. Egy mindig mosolygó, törékeny, fiatal modellként dolgozó lánynak, ki tudott volna ellenállni, főleg akkor, ha a lány még rá is segített volna a helyzetre és biztató jeleket küldve a férfi felé, minden érzékét becsapva, összezavarva úgy állította volna be a történéseket, mintha többet akart volna tőle, mint puszta pénz és hírnév. Lényeg a lényeg, és ezer szónak is egy a vége, főleg most, hogy már teljesen elkanyarodtam attól a témától, amire valóban rá akartam térni, apám nem tudott ellenállni anyámnak, és ezért nem volt mit tenni, elvette. Ez pedig azért bocsájtható meg neki kizárólag, mert nem voltam itt, hogy megakadályozzam, valamint mert miután megszülettem az anyámmal töltött idejét a minimálisra csökkentette, ahogy a ráköltött vagyonát is, és belátta, hogy mennyivel jobban jár, ha rám költi minden megkeresett pénzét.

De, még mindig nem jutottam odáig, hogy kifejtsem miért indultam el anyámtól és miért futottak át ilyen gondolatok a fejemben, miközben itt állok egy férfivel a parton, aki legalább annyira kíván engem, mint én őt és ezt tetteivel sem rest megmutatni. Így ahelyett, hogy kiürített elmével teljesen átadtam volna magam az élvezeteknek, amikre még egész biztosan lesz lehetőségem az elkövetkezendő egy órában, inkább befejezem eszmefuttatásomat, és hagyom, hogy Alex tovább tüzelje a kedvemet és pulzusomat az egekig röpítse pimasz kis csókjaival, vagy puha ajkaival, melyeket ebben a pillanatban is bőrömön érezhettem, ahogy megtalálva kulcscsontomat hosszan kényeztetni kezdte azon testrészemen elterülő vékony és igen csak érzékeny bőrfelületet.

Mint minden nő, Brianna is szerette a romantikus és nyálas sorozatokat, melyeknek már eleve úgy ült neki, hogy beszerzett egy hatalmas bödön csokis fagylaltot valamint egy minimum százas csomagolású zsebkendő csomagot, hogy ne kelljen elhagynia a kényelmes kanapét, amíg le nem telik a negyvenöt perc kötelező futtatási ideje a sorozat valamelyik epizódjának, mi alatt a szereplők folyamatosan darálják az okosságaikat és halmozzák életük bonyodalmait, összekuszálják a lehető legtöbb szálat, ami rokonaikhoz, ellenségeikhez, barátaikhoz fűzi őket, és olyan helyzetekbe kényszerítik bele magukat, amik abszolút elkerülhetőek lennének, ha a valóéletben forgatnák a filmet, nem pedig három fal között, ahol a negyedik üres falszakaszra mindig a kamera, a rendező, operatőr, színészek, a styleist és a sminken csoport áll be katonás sorrendben. Meg ne haragudjon senki, hogy ennyire szárazon kezelem az ilyen témákat, de nem vagyok híve az abszurd dolgoknak, melyek annyira a filmiparra hajaznak minden egyes apró bakijukkal együtt, hogy már akkor a falat kaparom az újonnan készített műkörmeimmel, mikor akárcsak elkezd valaki beszélni róluk. Felháborítónak tartom, hogy ilyen üres dolgokkal tömjék a szerencsétlen nézők fejét, főleg hogy utána mindig még plusz negyed óra arra telik el az életükből, hogy végiggondolják ők is úgy cselekedtek volna, mint kedvenc szereplőjük, vagy hogy milyen szereposztást állítanának fel a történetnek megfelelően saját életükben.

Egy biztos, anyám egyszer annyira család-orientált kedvét élte, hogy nem hagyta, hogy a szobámban egyedül válogassam ki a már nem kedvelt és jó ideje, mondjuk a megvételük óta, nem hordott ruhaneműket, így megpróbált szigorúságot erőltetni hangjába, és kiparancsolt a nappaliba, hogy már pedig én most meg fogom nézni vele a Szex és New York... mit tudom én már hányadik idétlen részét. Azt hiszem a negyvenhárom perc és ötvenhat másodpercig tartó filmből, amit pontosan lemértem a tévé készülék mellett álldogálló óra kijelzőjén, egy perc volt, ami lekötötte a figyelmemet és még meg is jegyeztem az elhangzott mondatot. A kijelentés így szólt: "Egy pasi olyan, mint egy ruha. Attól, hogy felpróbálod, nem muszáj megvenned."

Már akkor is rájöttem, hogy ez milyen nagy bölcsesség volt. Nem kellett sokat gondolkodnom azon sem, hogy miért tetszett számomra ez a rövidke mondat. Túlságosan közel állt hozzám, és egy újabb olyan érvet állíthattam véleményen elmélyítésére, amivel mindenkivel muszáj volt egyetértenie, mert nem volt olyan indoklás, mely olyan erősségű cáfolattal bírt volna, ami mérlegképes lett volna ezzel a mondattal szemben. Pontosan ezért nem jöttem zavarba, mikor egy-egy férfi olyan szemeket meresztett rám a bevásárlóközpontban, hogy azt hittem ott helyben magukévá tesznek, mert tudtam, hogy ha tetszettek volna nem mondtam volna nemet és lelkiismeret-furdalás nélkül hagytam volna őket ott egy aktus után, egy álnévvel és áltelefonszámmal. De például ezért sem vettem fel mások rosszalló szavait, nem mintha annyira adtam volna bármelyik ember véleményére, természetesen a sajátomat leszámítva, hogy rosszul érezzem magam amiatt, hogy milyen becenevekkel illetnek engem a hátam mögött. Gondolok itt példának okáért a kíméletlen ribancra, a kielégíthetetlen cafkára, és további szinonímáikra. Ez a két rövidke mondat pedig már mottómmá vált, és ennek a mottónak köszönhetően jutottam most odáig, hogy itt állok egy sráccal a tengerparton, a lenge ruha, ami szerencsétlenül próbált néhány részletet takarni testemből, a lábam mellett hever, melltartóm pántja pedig már félúton jár lefelé karomon. És most sem érdekelt, hogy lesz-e az éjszakának következménye, mert egyértelműen nem lehetett, vagy hogy a srác többet akar majd, mint ez az egy eset, ez is egy rögtön elvetendő gondolat volt, ugyanis a belőle áradó erős alkohol szag, mely édes csókjainak következményeként már engem is megrészegített, arra engedett következtetnem, hogy Alex, tajrészeg és reggel arra sem fog emlékezni, hogy mit művelt ma éjszaka. Így aztán semmiféle következménnyel nem kellett számolnom, csak átadnom magam a felemelő érzésnek, mely vággyá erősödve lüktetett belsőmben.

Halkan felkuncogtam, ahogy melltartóm pántjai teljesen lecsúsztak vállamról és már csak a hátsó kapcsok és a merevítők tartották rajtam az aprócska anyagdarabot. Nem kellett sokáig várnom arra sem, hogy az utolsó kapcsok is kiengedjenek, hiszen amíg forró és vad táncot jártak nyelveink, karomat megtámasztottam vállán, és úgy túrtam bele hajába, hogy az ő kezei szabadon maradjanak és kedve szerint lekapcsolhassa rólam a melltartót. Hevesen lüktető pulzusomtól, valamint ziláló levegővételemtől nem hallottam, ahogy a finom anyagdarab földet ért, csak azt éreztem, hogy felsőtestem fedetlenül simult a srác forró mellkasához. Tenyeremmel izmos mellkasát simogattam, és leheltnyi csókokkal borítottam be széles vállat, amíg éreztem, hogy két oldalamon ujjaival lefelé tolja fürdőbugyimat. Mikor az anyag már elhagyta combomat, magától követte a bikini felsőrészét és terült el alig fellelhetően a homokban. Engedelmesen hagytam, hogy karjaiba kapjon, közben pedig lerúgtam lábfejemről utolsó ruhadarabomat.

Szavait hallva beharaptam alsó ajkam, de nem állhattam meg, hogy ne mondjam ki a szavakat, mik már kikívánkoztak belőlem:

- Te pedig részeg... - simítottam végig arcélén. Szavaimban semmiféle rosszindulat nem volt, szám is széles vigyorba húzódott, ahogy kiejtettem a szavakat. Ennek tudatában sem akadályoztam meg semmiben, csak engedelmesen elterültem az aranyló homokban, élvezve, ahogy a langyos víz bőrömhöz ér. - Persze, egyértelműen a látványomtól - nevettem fel halkan és miközben felkönyököltem figyeltem mozdulatait, ahogy megszabadult utolsó ruhaneműitől is. Eközben az járt a fejemben, hogy mennyire nem volt számomra egyértelmű kijelentésem, ugyanis a srác már akkor sem volt teljesen józan, mikor rám esett a tábortűznél. Persze ezt egyáltalán nem akartam felhántorgatni neki, legalábbis nem szemrehányásnak szánva. Nem beszéltem tovább, nem mintha bármi érdemlegeset tudtam volna mondani, de mikor ismét ott feküdt rajtam, már nem volt kedvem gondolkodni. Most már pont itt volt az ideje, hogy befejezzem a gondolkodást és élvezzem az este további részét, átadjam magam Neki.

Csókját szenvedélyesen viszonoztam, nyelveink pedig már régi ismerősökként találtak egymásra, miután bebocsátást nyertem szájába. Halkan felnyögtem, ahogy meghallottam szavait. Inkább nem mondtam semmit, csak tettem, amit kért. Nem mintha ez olyan nehezemre esett volna, vagy nem akartam volna, hogy még ennél is közelebb férkőzzön hozzám, csak legalább úgy jegyezte meg, mintha magamtól nem tudtam volna mit kell tennem. Nem voltam ehhez hozzászokva. De már megint gondolkodom. Rég rossz.

Fejemet engedelmesen hajtottam hátra és ezzel egyidőben combjaimat is felhúztam, ezzel teljesen feltárulkozva előtte. Miután combom helyett legérzékenyebb pontomat kezdte ujjaival kényeztetni, egyre hangosabb és ütemesebb nyögéseket váltott ki belőlem. Hátamat ívbe feszítettem, majd leengedtem magam a homokba, és míg egyik kezemmel hátát simogattam, másik kezem ujjai rákulcsolódtak férfiasságára és egyre gyorsabb mozdulatokkal masszíroztam ágaskodó ékességét. Egyre hangosodó nyöszörgésemet egy-egy csókjával próbáltam tompítani, de nem akartam és nem is tudtam volna abbahagyni. Ahhoz túl jól értett a dolgához. Pihegésemet már a tenger morajlása sem nyomta el, mellkasom pedig vadul emelkedett és süllyedt övéhez préselődve. Mikor megállt és fölém hajolt, egyik kezemet a homokba enegdtem, másikat pedig a hátán hagytam. Szemeimet lehunytam és mikor megéreztem őt magamban, ujjaimmal reflexszerűen markoltam bele a homokba, és szántottam végig hosszú körmeimmel hátát. Hangos nyögés szakadt ki ajkaim közül és gyengéden beleharaptam a srác álába.

Vártam, hogy mozduljon, egyelőre még nem akartam fordítani a helyzetünkön, hagytam, hogy kiélvezze, ő diktálja a tempót. De bármennyire is próbáltam türelmesnek lenni és mozdulatlannak maradni, nem igazán sikerült, így csípőmet megemelve, ágyékához nyomva sajátomat, próbáltam mozgásra ösztökélni. Ez nekem nem elég.