Az alkohol öl, butít és nyomorba dönt. Tökéletes tétel mondat, amit követhet egy tökéletes kifejtés. Mindenki él drogokkal. Hiába tagadnánk, mert valójában mi magunk is tisztában vagyunk vele, hogy már az öt éves gyerekeinket is drogokkal tömjük. Hiszen mit eszik a gyerek a legszívesebben? Csokoládét. Mit iszik a gyerek a reggelijéhez? Kakaót, vagy teát. Akkor, miért háborognánk egy ilyen kijelentésre? Semmi jogunk. Mert ha nem "drogoznánk" hiányérzetünk lenne. Hiányozna az életünkből valami, amitől még a legborúsabb napokon is boldogok lehetünk. Ha pedig már túljutottunk a gyerkőcöknek szánt függőséget okozó szereken, akkor térjünk rá, hogy mi felnőttek, mivel is gyilkolhatjuk szervezetünket. Van bőven választék. Kávé, tea, alkohol, cigaretta és a drog készítmények legkülönbözőbb fajtáji, csak hogy néhányat említsek. Bármelyikhez is szoktatjuk hozzá a szervezetünket, egy idő után majd kívánni fogjuk, hiányozni fog, ha nem kapja meg a megfelelő időben a megfelelő adagját. Ezért cigizünk, ezért iszunk reggelente kávét, vagy eszünk naponta egy csokoládé tartalmú édességet, hogy csökkentsük szervezetünk elégedetlenségét. Az alkohol pedig? Egy idő után az is függőséget okoz, és első kézből mondhatom, hogy veszélyes. Néhányaknál nem elég egy pohár, hogy elveszítsék a józan eszüket és olyan dolgokat tegyenek, amit maguktól nem mernének, ezért többet és többet isznak, majd megtetszik nekik a felszabadult érzés, az a közvetlenség, amit az italtól kapnak és nem fognak tudni maguknak észszerű határt szabni. Ezért is hagytam fel már egy ideje a fejetlenségbe hajló alkohol fogyasztással és szoktam át a dohányzásra. Ez sem szép dolog, de legalább nem öli az ember agysejteit, nem rombolja a máját, csak egy "kicsit" átszínezi a tüdőlebenyeket. Valamit valamiért.
Így én maradtam a cigarettázásnál. Ezért bátorkodtam most is elemelni egy szálat és rágyújtani. De azt hiszem, most visszanyalt a fagylalt, mert hiába cigaretta, most az általános szédülésen kívül, még az érzékeim is tompultak, ráadásul úgy érzékelem, mintha körülöttem minden gyorsabban zajlik le, mint valójában történik. Pedig állítólag csak egy fekete Marlborot emeltem el. Ennyit arról, hogy kérdés nélkül húzzak le valakit cigarettával. Keményebb drogokkal soha nem éltem. Őszintén megmondom, hogy nem mertem, de nem is éreztem úgy, hogy feltétlenül szükségem lenne rájuk. Most mégis bele estem ebbe a csapdába. Nem volt annyira félelmetes, sem ijesztő, mint amilyennek mindig is hittem. Még kellemesnek is mondható lett volna, ha az agyam nem ellenkezett volna ellene.
Mivel kezdett elgyengülni az akarat erőm, és úgy voltam vele, hogy ha már belekezdtem, akkor csináljam rendesen, elszívtam az egész szál dohányt, és csak utána pöcköltem el az elnyomott csikket. Hirtelen kaptam a korlát pereme után, és húztam oda magam, hogy ne kössek ki a földön. Mint ahogy azt hallottam, a legfőbb hatása a drogoknak a halucináció és a képzeletünk világának felnyitása. Ez valóban így volt. Ahogy lefelé néztem, úgy láttam, hogy alattam víz hullámzik, benne pedig emberek fürödtek. Néhányan labdáztak, mások úszkáltak, a kisebbek pedig egyszerűen alá merültek a habokban, majd fejüket kidugva a felszín alól hangosat kurjantottak. Nem is voltak olyan távol. Legalábbis abban a pillanatban azt hittem elérhetem őket, nem lehetnek távolabb tőlem, mint egy karnyújtás. Ahogy nyújtózkodtam, egyre feljebb nyomtam magam a korláton. Nem sok kellett volna, hogy átlendüljek a korláton és az általam víznek titulált kemény földre zuhanjak, ami minimum tíz méterrel volt alattam.
Egyik pillanatról a másikra éreztem meg egy erős kart a derekamon, majd nyújtózkodó kezemen egy másik kezet. Valakinek nem nagyon tetszhetett, hogy elindultam lefelé a korláton. Valószínűleg józanon én magam sem díjaztam volna, ha valaki a jelenlétemben öngyilkossági kísérletet óhajt végrehajtani.
- Abszolút jól lennék - kezdtem bele mondandómba, miközben lerúgtam lábamról a magas sarkú szandált. - Ha hagynád, hogy én is megmártózzak a habokban - jelentettem ki makacsul. Lelki szemeim előtt még mindig ott voltak a diákok a vízben és most már egyre többen integettek nekem. Kötelességemnek éreztem, hogy oda menjek. Köszönjek nekik, és én is beleüssek a labdába.
- Te is látod ott azt a nagy gumilabdát? - böktem ujjammal a távolba, ahová én képzeltem a labdát. - Azzal akarok játszani. És mindjárt fogok is. Megtennéd, hogy elengedsz? Mondjuk azt tedd, hogy hagysz... - morrantam fel most már egy kicsit mérgesebben, és most először hátra fordultam, hogy megnézzem ki áll mögöttem. Szemöldököm jól láthatóan megemelkedett, ahogy felismertem Alexet.
- Nekem vannak szabályaim. Sok szabályom van - emeltem fel fenyegetően egyik ujjamat és a srác felé böktem. Magamnál voltam, tudtam, hogy mi történik körülöttem, de semmilyen tettemnek nem tudtam parancsolni. Ijesztő volt. Tudtam, hogy mit kellene mondanom, de nem azok a szavak jöttek ki számon. Undorító drogos cigi. Találjam meg a gazdáját. Megölöm.
Valószínűleg a srác el sem tudta képzelni, milyen szabályokról beszéltem. Hiszen a gondolat menetem közepéből ragadtam ki két mondatot, amiknek hangot adtam.
- Kétszer egymás után, soha. Amúgy is, diák vagy te egyáltalán? Hm?
Még mindig gyenge voltam, nem is tudtam sokáig ellenkezni, így elengedtem magam és úgy néztem a srác arcát. Miért volt olyan érzésem, hogy teljesen hülyének néz? Mert valószínűleg pont ezt tette. Én pedig megakadályozni sem tudtam ezen tettében.
Így én maradtam a cigarettázásnál. Ezért bátorkodtam most is elemelni egy szálat és rágyújtani. De azt hiszem, most visszanyalt a fagylalt, mert hiába cigaretta, most az általános szédülésen kívül, még az érzékeim is tompultak, ráadásul úgy érzékelem, mintha körülöttem minden gyorsabban zajlik le, mint valójában történik. Pedig állítólag csak egy fekete Marlborot emeltem el. Ennyit arról, hogy kérdés nélkül húzzak le valakit cigarettával. Keményebb drogokkal soha nem éltem. Őszintén megmondom, hogy nem mertem, de nem is éreztem úgy, hogy feltétlenül szükségem lenne rájuk. Most mégis bele estem ebbe a csapdába. Nem volt annyira félelmetes, sem ijesztő, mint amilyennek mindig is hittem. Még kellemesnek is mondható lett volna, ha az agyam nem ellenkezett volna ellene.
Mivel kezdett elgyengülni az akarat erőm, és úgy voltam vele, hogy ha már belekezdtem, akkor csináljam rendesen, elszívtam az egész szál dohányt, és csak utána pöcköltem el az elnyomott csikket. Hirtelen kaptam a korlát pereme után, és húztam oda magam, hogy ne kössek ki a földön. Mint ahogy azt hallottam, a legfőbb hatása a drogoknak a halucináció és a képzeletünk világának felnyitása. Ez valóban így volt. Ahogy lefelé néztem, úgy láttam, hogy alattam víz hullámzik, benne pedig emberek fürödtek. Néhányan labdáztak, mások úszkáltak, a kisebbek pedig egyszerűen alá merültek a habokban, majd fejüket kidugva a felszín alól hangosat kurjantottak. Nem is voltak olyan távol. Legalábbis abban a pillanatban azt hittem elérhetem őket, nem lehetnek távolabb tőlem, mint egy karnyújtás. Ahogy nyújtózkodtam, egyre feljebb nyomtam magam a korláton. Nem sok kellett volna, hogy átlendüljek a korláton és az általam víznek titulált kemény földre zuhanjak, ami minimum tíz méterrel volt alattam.
Egyik pillanatról a másikra éreztem meg egy erős kart a derekamon, majd nyújtózkodó kezemen egy másik kezet. Valakinek nem nagyon tetszhetett, hogy elindultam lefelé a korláton. Valószínűleg józanon én magam sem díjaztam volna, ha valaki a jelenlétemben öngyilkossági kísérletet óhajt végrehajtani.
- Abszolút jól lennék - kezdtem bele mondandómba, miközben lerúgtam lábamról a magas sarkú szandált. - Ha hagynád, hogy én is megmártózzak a habokban - jelentettem ki makacsul. Lelki szemeim előtt még mindig ott voltak a diákok a vízben és most már egyre többen integettek nekem. Kötelességemnek éreztem, hogy oda menjek. Köszönjek nekik, és én is beleüssek a labdába.
- Te is látod ott azt a nagy gumilabdát? - böktem ujjammal a távolba, ahová én képzeltem a labdát. - Azzal akarok játszani. És mindjárt fogok is. Megtennéd, hogy elengedsz? Mondjuk azt tedd, hogy hagysz... - morrantam fel most már egy kicsit mérgesebben, és most először hátra fordultam, hogy megnézzem ki áll mögöttem. Szemöldököm jól láthatóan megemelkedett, ahogy felismertem Alexet.
- Nekem vannak szabályaim. Sok szabályom van - emeltem fel fenyegetően egyik ujjamat és a srác felé böktem. Magamnál voltam, tudtam, hogy mi történik körülöttem, de semmilyen tettemnek nem tudtam parancsolni. Ijesztő volt. Tudtam, hogy mit kellene mondanom, de nem azok a szavak jöttek ki számon. Undorító drogos cigi. Találjam meg a gazdáját. Megölöm.
Valószínűleg a srác el sem tudta képzelni, milyen szabályokról beszéltem. Hiszen a gondolat menetem közepéből ragadtam ki két mondatot, amiknek hangot adtam.
- Kétszer egymás után, soha. Amúgy is, diák vagy te egyáltalán? Hm?
Még mindig gyenge voltam, nem is tudtam sokáig ellenkezni, így elengedtem magam és úgy néztem a srác arcát. Miért volt olyan érzésem, hogy teljesen hülyének néz? Mert valószínűleg pont ezt tette. Én pedig megakadályozni sem tudtam ezen tettében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése