- Eszem ágában sincs elengedni – jelentette ki határozottan,
miután ráeszmélt, hogy tökéletesen érti, amit mond.
Elsőre még nem igazán volt ismerős számára a hölgyemény, de minél
többet beszélt hozzá, annál inkább fel-felderengett benne pár emlékfoszlány.
Annyira nem volt hülye, hogy ne jöjjön rá az összefüggésre, de egyelőre az agya
még hallani sem akart arról az éjszakáról. Először is ki kellett találnia mégis
mit csináljon a lánnyal. A kérdeseit figyelmen kívül hagyva ültette az ölébe,
hogy még véletlenül se legyen semmi baja. Esetleg megcsúszik a keze vagy tudja
a fene. Alex szemében a legeslegfontosabb dolog a biztonság volt, csak azután
jöhetett bármi más.
Amikor már a karjaiban tartotta biztonságosan megnézte magának is
jobban ezt fiatal lányt.
- Nem mész sehová – mondta neki ellentmondást nem tűrő hangon. –
Addig nem amíg nem leszel jobban.
~ És az nem most lesz. ~ Fejezte be magában a mondatot, miközben
vágott egy grimaszt. Valahogy nem úgy tervezte el az estét, hogy egy drogos
lányra fog vigyázni az erkélyen. Sóhajtott egyet, majd beletúrva hajába kicsit
igazított rajta, majd ismét a másikra nézett.
Ha nem lett volna beszívva még azt mondaná rá, hogy szép… De
igazán elgondolkodtatta ez a kérdés. Egyszerűen nem tehetett róla, de
mérhetetlen ellenszenvet tanúsított azok iránt, akik valamilyen káros szerekhez
nyúltak. Nyilvánvalóan ez a lány is sokkal szimpibb lenne, ha nem ütné ki
magát. Vajon hányszor csinálja? Ő csinálja magának a cigit vagy valahonnan
szerzi? Végig nézve a ruháján és az arcán soha nem nézné ki belőle, hogy
drogos. ~ Lehet, hogy még csak kezdő. ~ Mélázott el, ahogy kisimított egy hajtincset
a zilált arcából. Reménykedett benne, hogy nem fog kapálózni vagy ilyesmi, de
amikor megnyugodott, akkor elégedettség töltötte el.
~ Jól van, akkor most találjuk ki a többit. ~ Gondolta, azonban
ekkor megdermedt. Keze még mindig a lány arca mellett volt és ez a kép valahogy
teljes életnagyságban villant fel előtte egy kicsit (nagyon) más háttérrel.
- Szent… sz@r – motyogta elképedve.
Hirtelen azt sem tudta mit csináljon, vagy tegyen – csak
dermedten elkerekedett szemekkel bámult a másikra. Nem akart hinni a szemének
és ez eszének. Egyszerűen nem lehetett igaz! De ha mégis… ha mégis így van,
akkor… a francba! Akkor ő lefeküdt az egyik diákjával. Aki látszólag nagyon is
emlékezett rá, hiszen az előbbi mondatai. Jézus!
Még mindig nem volt semmi ötlete arra mit mondjon neki, vagy hogy
kezdje az egészet. Főleg nem ebben az állapotban, egy apró mozdulat – mint
mondjuk egy rettentő ideges hajturkászás – és a lány lent van a földön. Alex
agytekervényei csak úgy kattogtak majd végül felhúzta a lányt onnan és elindult
vele vissza a bálba. Nagyon reménykedett, hogy nem lesznek túl feltűnőek.
- Próbálj meg… normálisan viselkedni – mondta neki még mielőtt
kitárta volna az ajtókat, majd belépett kezével a lány dereka körül szorosan.
Szinte mint egy kis gyerek összeszorított szemekkel száguldott
végig a nagy forgatagot megkerülve és azt motyogta maga elé: Kérem, ne vegyenek
észre, kérem ne vegyenek észre!
- Vivienne! – hallott meg egy kiáltást, és hirtelen megdermedt.
A saját hangját hallotta vissza a fejében: Vivienne, légy az
enyém! ~ Te jó atyaúristen! ~ És még sok káromkodást melléfűzött mielőtt tett
volna egy 180°-os fordulatot és egy eléggé kinyalt, de jóképű sráccal találta
szembe magát, aki meglepődötten pislogott rá vissza, majd a lányra nézett.
- Viv, csak nem megint felszedtél egy senkit? – kérdezte.
Alexben a háborodottság kisebb
jele sem mutatkozott, - bár azért a szívére vette a dolgot – mivel inkább azzal
volt elfoglalva, hogy minél hamarabb bevonszolja a lányt a női vécébe. Azaz
Vivienne-t. Basszus, még most sem tudta elhinni. Ekkora hibát elkövetni!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése